language Magyar

Panaszügyintézés

Panaszügyintézés

A panaszok bejelentésére, kapcsolattartásra használható cím, telefonszám, elektronikus levelezési cím megegyezik a HABI Kft. honlapon feltüntetett címével és telefonszámával.

A vásárló panaszát szóban (személyesen vagy telefonon) vagy írásban jelentheti be az ügyfélszolgálaton. Nem minősül panasznak, ha a vásárló a webáruház működésével, tevékenységével kapcsolatosan tájékoztatást, állásfoglalást kér.

A vállalkozás a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, illetve ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, melyet legkésőbb a panaszra adott válasszal együtt küld meg a fogyasztó részére. Az írásbeli (ideértve az elektronikus úton) valamint telefonon tett panaszt a HABI Kft. – törvény eltérő rendelkezése hiányában – harminc napon belül írásban megválaszolja. Az ilyen módon előterjesztett panaszt a egyedi azonosítószámmal látja el. A rögzített panasznak tartalmaznia kell a panaszos nevét, címét, és a panasz leírását valamint a jogszabályban előírt egyéb adatokat. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles, továbbá felhívja a vásárló figyelmét a jogorvoslati lehetőségekre.

A panaszra adott válasz másolati példányát a webáruház öt évig köteles megőrizni, s azt az ellenőrző hatóságok kérésére bemutatni

A HABI Kft. által felvett jegyzőkönyv tartalmazza a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvényben előírt adatokat.

A fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról (fogyasztói online vitarendezési irányelv) szóló, 2013. évi május 21.-i 524/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: rendelet) alapján az Európai Bizottság létrehozott egy online vitarendezési platformot, amely 2016. február 15-től vehető igénybe az online adásvételi vagy szolgáltatási szerződést kötők között fogyasztói jogvita esetén mind a fogyasztók, mind a kereskedők számára. A rendelet hatálya közvetlenül kiterjed az Unióban letelepedett, Magyarországon székhellyel rendelkező online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekben érintett kereskedőre, amennyiben közte és a fogyasztó között létrejött online adásvételi vagy szolgáltatási szerződéssel kapcsolatban fogyasztói jogvita merül fel. Ahhoz, hogy az online vitarendezési platformot használni tudja, előzőleg regisztrálnia kell az Európai Bizottság rendszerében. Az online vitarendezési platformot az Európai Bizottság rendszerében való regisztrációt követően az alábbi link segítségével érheti el: http://ec.europa.eu/odr Az oldal betöltését követően válassza ki a kívánt nyelvet, jelentkezzen be és kövesse az oldal utasításait.

Amennyiben a határon átívelő online vitarendezéssel kapcsolatosan további kérdése merülne fel, a Budapesti Békéltető Testület tud részletes felvilágosítást adni Önnek. A Budapesti Békéltető Testület: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310. Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf.: 10. E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu, onlinevita@bkik.hu Fax: 06 (1) 488 21 86 Telefon: 06 (1) 488 21 31 12.7.

Fogyasztó a webáruházzal kapcsolatos vitája esetén a lakóhelye szerint illetékes békéltető testülethez fordulhat. A békéltető eljárásában a webáruház üzemeltetője a vonatkozó jogszabály alapján köteles részt venni és együttműködni. A testületek listáját megtalálhatják a www.bekeltetes.hu oldalon.

Amennyiben a fogyasztó panaszát vagy minőségi kifogását a vállalkozás nem, vagy nem a jogszabályoknak megfelelően kezelte, illetve egyéb, a fogyasztói jogot sértő hibát vétett, a fogyasztó a lakóhelye szerint illetékes járási hivatalhoz fordulhat. A lakóhely szerint illetékes járási hivatalok listáját és elérhetőségeit a www.jarasinfo.gov.hu oldalon érhetik el. Egyes esetekben (így webáruházakat érintő bizonyos jogsértések esetén is) az eljárást a megyeszékhelyek járási hivatala folytatja le.